A svájci fémipari iskola diákjait fogadta a KÉSZ Ipari Gyártó

A sikeres nemzetközi együttműködések alapja a nyitottság és a tudásmegosztás. A KÉSZ Ipari Gyártó mindig örömmel fogadja más országok szakembereit – legyen szó akár a fiatal, „jövő” szakembereiről is. Ugyanis most szeptember végén, egy szerdai napon a Schweizerische Metallbautechnikerschule Basel (egy svájci fémipari technikus iskola) diákjai látogattak el hozzánk, Kecskemétre és Budapestre egyaránt a szervező BAN ENGINE jóvoltából.

A szám szerint 24 fős svájci diákcsoport látogatása a KÉSZ Holding bemutatásával vette kezdetét. A fiatal tanulók mindegyike eltöltött több-kevesebb évet már az acélszerkezetek gyártásában – így nem volt egyikük számára sem ismeretlen ez a világ. A bemutatás után a KÉSZ Ipari Gyártó üzemlátogatására került sor, amelyet Frucht Gábor vezetett, a cég vállalkozási vezetője. Mindezt a KÉSZ GROUP egyik új ékkövének számító Nemzeti Atlétikai Stadion építéséről szóló előadás követte. Egy közös ebéd után pedig Budapestre utazott fel a csoport, így a stadiont élőben is megcsodálhatták a diákok.

A látogatást követő napon a KÉSZ Metaltech vállalkozási igazgatója, vagyis Figeczki Péter mutatta be a diákcsoport számára magát a Metaltech-et és egyben a cég tevékenységi körét. Az előadás kiemelt témája a homlokzatburkolatok tervezése és egyben gyártása volt, amit megkoronázva közösen látogatták meg a budapesti, Office Garden projektet. A kétnapos látogatás nem csupán informatívan, de mosolyogva telt el – mind a diákok, mind pedig a KÉSZ Ipari Gyártó részéről.

Nagyon örülünk, hogy körbevezethettük a fiatal szakembereket és megoszthattuk velük a hazai szaktudásunk egy szeletét. Bízunk benne, hogy karrierjük során hasznát veszik majd az itt elhangzottaknak.